Italia: Az ízek művészete! A művészetek íze!

Szerintem az olasz filmművészet rajongói biztosan ismerik Paolo és Vittorio Taviani 1982-ben bemutatott remek filmjét a Szent Lőrinc éjszakáját (La notte di San Lorenzo), amely a cannes-i filmfesztiválom elnyerte a Zsűri Külön Nagydíját.

A film megtörtént eseményt dolgoz fel, 1944 nyarán a Taviani fivérek szülővárosában San Miniato-ban, a megszálló németek a vesztüket érezve a szövetséges csapatok közeledtével, beterelték a lakosság nagy részét a városka katedrálisába (Cattedrale di Santa Maria Assunta e di San Genesio), melyet bombatalálat ért.

A jobb oldali templomhajó összedőlt, a romok alatt lelte halálát 55 ember, nagyon sokan megsebesültek, főleg nők, gyerekek és idősek.

Ezzel a filmmel szerettek volna emléket állítani az áldozatoknak, ahogy ők írták:

„ A forgatókönyvben keverednek a személyes emlékek és a kollektív emlékezet, a tényszerű leírások és a fantázia, epika és elégia”. Az alkotás a San Miniato Dómjában történt mészárlás újraértelmezése, ahol a figyelem elsősorban az „egyszerű emberek” gondolataira, szavaira, gesztusaira irányul.

A filmet San Miniato-ban és a környező vidéken forgatták, de a Dómban játszódó jeleneteket a közeli Empoli városában található Collegiata di Sant’Andrea templomban vették fel, mivel úgy gondolták, hogy a valódi helyszín érzelmileg még mindig túl erős hatást gyakorolna a mészárlás túlélőire.

Ez volt az oka annak is, hogy a városka nevét San Martino-ra változtatták a filmben.

A helyiek egyébként a menekülő nácik számlájára írják a Rocca di Ferdinando lerombolását is, amely több mint 700 éve uralta az Alsó Valdarno területét.

II. Frigyes német-római császár építtette 1217 és 1223 között San Miniato legmagasabb dombjára ezt a 37 méter magas Torony-Erődöt, amely a Matild Toronnyal, a jelenlegi Harangtoronnyal és a Varjak Tornyával együtt (a XVIII. században lebontották) a város védelmi rendszerének egyik legfontosabb pontját alkotta. Az eredetihez teljesen hűen építették újjá 1958-ban, így ismét a város szimbólumaként magasodhat az egész környék fölé.

San Miniato egyébként egy másik olyan kisváros, ahová az olívaszüretek alkalmával szívesen kiruccan a serénykedő csapat, annál is inkább, mivel novemberben itt tartják a Fehér Szarvasgomba Kiállítást és Vásárt, lévén ez a térség a ritkaságszámba menő gomba egyik leggazdagabb lelőhelye.

A San Miniato-t övező dimbes-dombos vidék kincse, a Fehér Szarvasgomba a Királyok Étke, a legértékesebb föld alatt termő gomba, csupán pár centiméternyi mélységben rejtőzik, a természet korlátozott számú területet „jelölt ki” számára, ahol különleges, szinte már titokzatos egyvelegét találjuk az erdei faunának, a geológiai és altalaj viszonyoknak.

Anthelme Brillat-Savarin (1755-1826), francia mesterszakács és epikureista író, az asztali örömöket szellemes és fordulatos stílusban bemutató fő művében Az ízlés fiziológiájában a következőket írja:

„Aki szarvasgombát mond, nagy szót ejt ki, mely szerelmi és ínyenc emlékeket ébreszt az alsó szoknyát viselő nemnél és ínyenc és szerelmi emlékeket a szakállt viselő nemnél. Ez a tisztes megkettőztetés onnan ered, hogy ezt a kiváló gumót nemcsak pompás ízűnek tartják, hanem azt hiszik róla, hogy fokozza azt az erőt, melynek gyakorlását a legédesebb gyönyörök kísérik.”

Szegény mester, csupán a Périgord környéki fekete szarvasgombát ismerte, képzeljék mit írt volna, ha ezt a Fehér Csodát is kóstolta volna!

A szarvasgomba hagyománya San Miniato területén a középkorig nyúlik vissza, de csak kicsit több mint 100 éve, hogy a szedést szervezett formában űzi a környék számos parasztcsaládja.

A szarvasgomba kereső, vagyis pontosabban kotró családok mindegyikének megvan a maga generációról generációra öröklődő titka, a saját idomítású szarvasgombász kutyái, a rejtett ösvényei a tölgy- és nyárfaerdőkben.

Olyan fontos szerepet tölt be a szarvasgomba San Miniato életében, hogy 25 évvel ezelőtt létrehozták a Szarvasgombászok Egyesületét, melynek több mint 400 tagja van.

Ez a „kiválasztott” térség, számtalan rekorddal is büszkélkedhet. A valaha talált legnagyobb szarvasgomba, egy 2520 gramm súlyú illatos gumó, meghozta a városka számára a világhírnevet is, miután a felbecsülhetetlen értékű „műtárgyat” 1954-ben Eisenhower elnöknek adományozták.

A helyi embereknek azonban mégis a minőség a legfontosabb, ami természetesen köszönhető a termékeny erdőknek, de talán elsősorban a környezet iránti odaadó tiszteletnek és alázatnak, amivel a szarvasgomba gyűjtését végzik.

Fantasztikus élmény részt venni a novemberi szarvasgomba vásáron, a kis középkori település gyönyörűséges „ütőere”, a Piazza del Duomo vagy, ahogy itt nevezik a Prato del Duomo és a Seminario Vescovile(Püspöki Szeminárium) környéke, átalakul egy hatalmas szabadtéri „boszorkánykonyhává”.

Bizony ritkán kóstolhat az erre vetődő vándor szarvasgombával ízesített ételeket XIII. századi Katedrális, IV. Ottó császár építtette Vikáriusi Palota, XIV. században épült Városháza és még számtalan remekmű szomszédságában.

Jó nézelődést és nagyon jó étvágyat kívánunk ezekhez a csodákhoz!