Gyöngyszemek az itáliai művészetekből
Építészet
Villa Adriana
Az építészeti gyöngyszemeket bemutató sorozatunkban, ismét önkényesen választunk ugrálva az időben. Ma visszamegyünk az ókorba és a Római Birodalom építészetének, egyik olyan fennmaradt emlékét mutatjuk be, amely kicsit kiesik a szokásos turista-útvonalakból.
A Rómától 28 km-re található épületegyüttest valamikor 118 körül kezdték építeni, de a munkálatok java része valószínűleg 125-128 között folyhatott.
Az építtető Hadrian (Hadrianus) császár ( 76-138), akinek az uralkodása alatt érte el a Római Birodalom a legnagyobb kiterjedését.
Az építmények romjai alapján elkészítették a császári villa makettjét, amelyen látható, hogy valóban impozáns épületegyüttesről beszélünk, lakóépületekkel, fürdőkkel, amfiteátrummal, mesterséges tóval. Mindennel, ami egy ókori villához elengedhetetlenül szükséges volt
A Villa Adriana Tivoliban található, és a grandiózus romkert már a XVIII. században is vonzotta a látogatókat, habár csupán rekonstruált maradványokról beszélünk, magunk elé tudjuk képzelni azt a pompát, ami itt kétezer éve uralkodott.
Az amfiteátrum ugyan kisebb, mint mondjuk a Colosseum, de ne felejtsük el ez "csak" a császár magánszínháza volt.
Megcsodálhatjuk a fürdők szerkezetét.
Egy teljesen épen maradt falfelületen, a komédia és a tragédia maszkjai láthatóak egy közel kétezer éves mozaik burkolaton.
Miért építtet egy császár a fővároshoz, Rómához ennyire közel egy ilyen fenséges rezidenciát? Különösen az a császár, aki végigjárta a birodalma szinte valamennyi provinciáját - ne felejtsük el, uralkodása idején lett a legnagyobb a Római Birodalom -, tehát folyton folyvást úton volt, mivel feladatát mindenekelőtt abban látta, hogy megtartsa és biztosítsa a határokat.
Az elhatározás állítólag akkor érett meg benne, amikor egyik útja során élettársa, Antinousz belefulladt a Nilusba. Soha nem derült ki, hogy egyszerű baleset vagy politikai gyilkosság áldozata lett-e, de a császár ekkor döntött úgy, hogy felhagy az utazásokkal és visszavonul emlékeivel egy Róma közelében, újonnan felépítendő villába.
Az utazásai során felhalmozott tapasztalatok, élmények jelennek meg az építményekben..
A tengeri színház, háttérben a görög könyvtárral
A Villa Adriana-t 1999-ben a világörökség részévé avatták a következő indoklással:
"A Villa Adriana egy olyan mestermű, amely a legmagasabb szinten egyesíti magában az antik világ mediterrán kultúráját és építészetét. A villa egyes épületeinek tanulmányozása segítette hozzá a későbbi reneszánsz- és barokk mestereket a klasszikus építészeti megoldások megértéséhez. Túl a megértésen számtalan XIX. XX. századi építészt ihletett meg"
Érdemes kicsit kimozdulni Rómából, és bebarangolni ezt a a páratlan kincset!
(Ha valamelyik ismerősének fel szeretné hívni a figyelmét erre a látnivalóra, ide, vagy a képre kattintva, elküldheti képeslap formájában)
A posztjaink rendezetten megtalálhatóak a honlapunkon http://izek-muveszete.lapunk.hu/ .
Ajánlott bejegyzések:
Napi receptajánlónk: Antipasti - Előételek
Napi receptajánlónk: Édességek
Napi receptajánlónk: Húsok
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.