Sült kagyló
Hozzávalók 4 személy részére:
2 kg nagyobb fekete kagyló
3 db tojás
Liszt
1 csokor petrezselyem
Zsemlemorzsa
Só
Bors
Napraforgó olaj a sütéshez
Elkészítés:
A legelső szigorú szabály, amit mindenképpen kötelező betartani, csakis megbízható helyről szerezzük be a kagylót! Válogassuk ki a nyitott és törött héjú kagylókat és szemétbe velük. Ha szükséges, alaposan sikáljuk meg a felületüket egy körömkefével, ezután mossuk meg hideg, folyóvíz alatt, majd csöpögtessük le. Rakjuk a kagylókat egy mély fazékba, az égvilágon semmit nem kell hozzáadni, tegyük fel a tűzre, és fedő alatt, élénk lángon hagyjuk főni 5-6 percig, időnként jól megrázva az edényt. Ha felemeljük a fedőt, látni fogjuk, hogy a kagylók kezdenek szépen kinyílni. Egészen addig kell főznünk a kagylókat, amíg mindegyik, legalábbis a fogyasztásra alkalmasak, ki nem nyílnak, a többit úgyis eldobjuk. Szedjük ki a kagylókat a fazékból és máris készen állnak mindenféle tengeri herkentyűs recept elkészítésére.
Vegyük ki a kagylók húsát a héjukból, hagyjuk kicsit lecsöpögni, majd forgassuk meg a lisztben, a felaprított petrezselyemmel és egy csipetnyi borssal felvert tojásokban és végül a zsemlemorzsában. Süssük ki bőséges, meleg olajban, helyezzük konyhai papírtörlőre, hogy leitassuk róluk a felesleges zsiradékot, szórjuk meg sóval és jó melegen tálaljuk.
Jó étvágyat!
(A receptjeink megtalálhatóak rendezetten a honlapunkon: http://izek-muveszete.lapunk.hu/
Ajánlott bejegyzések:
Heti menüajánlat.
Napi receptajánlónk: Antipasti - Előételek
Heti menüajánlat.
Napi receptajánlónk: Húsok
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.