Italia: Az ízek művészete! A művészetek íze!

Gyöngyszemek az itáliai művészetekből

Film

La vita é bella - Az élet szép

A Roberto Benigni által rendezett Oscar díjas alkotás a La vita é bella - Az élet szép című film,  számomra még akkor sem alapvetően a holokauszt borzalmait feldolgozó művet jelenti, ha maga a rendező fontosnak tartotta aláhúzni, büszke arra, hogy emléket állíthatott a koncentrációs táborok áldozatainak.

Számomra ez a film a szeretetről szól. Arról a végtelen és kölcsönös szeretetről, amely létezhet egy családon belül, a feleség és a férj között, a gyermek és a szülei között.

A film története egy szerelmi szállal indul, majd betekintést nyerünk a nem éppen hétköznapi kis család, gyötrelmes, de vidám, boldog életébe, miközben a történelem talán legocsmányabb időszaka viharzik át szereplőink feje fölött.

A fiatal zsidó származású Guido "sorsszerűen" ismerkedik meg Dorával, aki tanárnőként dolgozik éppen abban a városban, ahová főhősünk igyekszik, és ahol pincérként kíván elhelyezkedni. A film első felében, kiélvezhetjük a szerelmes főhős szinte chaplini csetlés-botlását, mivel latba vetve minden képességét, a lassan fasizálódó társadalomban, a tekintély és a hatalom feltétlen kiszolgálására törekvő emberek szervilizmusát kihasználva igyekszik szerelme közelébe kerülni.

Az önmagát tanfelügyelőnek kiadó Guido bemutató órát tart a gyerekeknek, ez a jelenetsor teljesen nyilvánvalóan a fasizmus fajelméletét figurázza ki. Az "Oscar" díjas alakítással párhuzamosan, megfigyelhetjük, milyen precízen ábrázolja a rendező a tanári kar feltétlen szervilizmusát, a központi hatalom iránti irracionális behódolást, a központi akarat gondolkodás nélküli kiszolgálását.

A fasizálódó olasz társadalom groteszk figurái mellett, Benigni filmjében fontos szerepet kap a német orvos karaktere is, aki a városban él, és örömmel tornáztatja az elméjét találós kérdések megoldásával. Látszólag kiváló a kapcsolat a zsidó pincér és a német orvos között, de ennek később, még lesz jelentősége a történetben.

A szerelmes Guidonak sikerül meghódítania szíve "Principessa"-ját (Hercegnőjét) és összeházasodnak. Megszületik kisfiuk Giosué, időközben Guido nyit egy kis könyvesboltot, Dora tanít, és végtelen boldogságban nevelik gyermeküket.

Ekkor elérkezik az elkerülhetetlen, vagyis apát és fiát a többi zsidóval együtt deportálják. Amikor Dora hazaérkezik és a nyomokból látja, hogy mi történt, gondolkodás nélkül kirohan a pályaudvarra és felkéredzkedik a koncentrációs táborba induló vonatra úgy, hogy nem tudhatja biztosan viszontláthatja-e valaha is szeretteit. A sors azonban "kegyes" hozzájuk,  egyetlen pillanatra látják egymást, a táborba való megérkezéskor.

Guido, hogy megóvja kisfia lelkét a borzalmaktól, már az úton arról mesél neki, hogy egy játékba neveztek be, amit ha sikerül megnyerni, egy igazi harckocsi lesz a nyertes jutalma, de ehhez sokat kell küzdeni, bujkálni, szabályokat betartani.

Az apai szeretet bemutatásának filmes iskolapéldája a fenti jelenet, amelyben Guido vállalkozik a tolmács szerepére, mivel mindenáron szeretné  elhitetni gyermekével, hogy  valóban egy játékban vesznek részt.

Miközben a film erős jelzéseket közvetít felénk a fasizmus borzalmairól, a lágerek szörnyűségeiről, valójában az apa és fia között lévő végtelen szeretetről mesél nekünk. Természetesen a véletlen úgy hozza, hogy a német orvos is a táborban szolgál, és ez reményt adhat Guido számára, de mint láthatjuk a  doktornak csupán egyetlen célja van, megtartani a korábbi gondtalan életét,  tudomást sem vesz a körülötte zajló rémtettekről,  emberek tömegeit küldik a halálba, de ő nem foglalkozik mással, mint a saját kedvtelésével, csak a találós kérdések megfejtésére koncentrál.

 Guido minden akadályt képes legyőzni, hogy a női részlegben tartózkodó feleségével felvegye a kapcsolatot. A sors úgy hozza, hogy sikerül a hangosbeszélőn keresztül  a kisfiával együtt üzenni az ő "Principessa"-jának".

A rendező zseniálisan érzékelteti a nézővel, hogy az idillinek tűnő játék,  a háborúval együtt lassan a végéhez közeledik. Érkeznek a felszabadító amerikai csapatok. Hősünk miután elrejti a fiát, lelkére kötve, hogy mindaddig nem bújhat elő, ameddig minden véget nem ér, beöltözik nőnek, és jó férjhez méltón, igyekszik megkeresni feleségét. A németek észreveszik, elfogják és azonnal viszik kivégezni. Guido mivel tudja, hogy kisfia rejtekhelye előtt kell elhaladnia  a halálba menet, még ekkor is képes játszani, bohóckodni a gyermeknek, igyekezve megóvni őt a sokktól.

Elérkezünk a film végéhez, amikor is a tábor felszabadul, és az udvarra begördül az amerikai harckocsi. Ezzel természetesen a játék is véget ért, Giosué előbújhat a rejtekhelyéről, és végre boldogan felszállhat a nyereményére.

A felszabadult tábor lakói, a felszabadító katonákkal együtt elhagyják a poklot és elindulnak vissza az emberek közé. Ekkor találkozik egymással ismét anya és fia, miközben az immár idős Giosué hangján hallhatjuk a következőket mondatot:

"Questa è la mia storia, questo è il sacrificio che mio padre ha fatto, questo è stato il suo regalo per me."

"Ez az én történetem, ez az az áldozat amelyet apám hozott értem, ez volt az ő ajándéka számomra."

Maga a rendező, Roberto Benigni, a forgatások alatt komoly lelkiismereti válsággal küzdött, mivel félt attól, hogy túlságosan extrém módon ábrázolja a korszakot, és megsértheti a túlélők érzékenységét. Erről így nyilatkozik a rendező:

"Tudom, hogy megtörtént a tragédia, büszke vagyok arra, hogy hozzájárulhattam a Holocaust és a történelmünk e tragikus korszakának az emlékéhez. Én nem vagyok zsidó, de a történet mindenkié."

Roberto Benigni a legjobb idegennyelvű filmnek és a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar szoborral

Ha a filmet valamelyik ismerősének a figyelmébe szeretné ajánlani, ide, vagy a képre kattintva küldje el képeslap formájában.

(A receptjeink megtalálhatóak rendezetten a honlapunkon:

 http://izek-muveszete.lapunk.hu/ .