Húsvéti meggyes mandulatorta
Hozzávalók:
40 gr búzaliszt
130 gr mandula liszt
3 db tojás
1 db tojás fehérjéje
80 gr vaj
130 gr porcukor
100 gr amarena meggy szirupban
100 gr kandírozott narancshéj
2 kiskanál bármilyen narancslikőr a legjobb a Grand Marnier
Sárgabarack lekvár
Mandulaforgács
Elkészítés:
Szűrjük le a meggyet, vágjuk negyedekbe, majd aprítsuk fel a kandírozott narancshéjakat is.
Tegyük bele egy keverőgépbe a porcukrot, a mandula lisztet, a tojásfehérjét és dolgozzuk össze. Ezután egyenként keverjük a tésztához a tojásokat, és addig verjük, amíg sima, homogén tésztát nem kapunk.
Ezután öntsük a keveréket egy mély tálba, adjuk hozzá a felolvasztott vajat és a lisztben megforgatott narancshéjakat, majd fél órára tegyük be a hűtőszekrénybe. Rakjuk a tésztát egy 22-24 cm átmérőjű, vajjal kikent és liszttel körbeszórt, kapcsos tortaformába. Dobáljuk a tetejére a kevés liszttel összekevert meggyeket és dugjuk 200 fokra előmelegített sütőbe kb. 10 percre. Ezután csökkentsük a hőmérsékletet 180 fokra és még legalább 10-15 percig, süssük a tortánkat. Miután elkészült, hagyjuk kihűlni, közben a mandulaforgácsokat, egy sütőpapírral kibélelt tepsiben pirítsuk pár percig 180 fokos sütőben, ügyeljünk arra, nehogy megégjenek. A kihűlt tortát kenjük körbe a sárgabarack lekvárral, borítsuk be a mandula forgácsokkal és rakjuk az ünnepi asztalra.
Jó étvágyat!
(A receptjeink megtalálhatóak rendezetten a honlapunkon: izek-muveszete.lapunk.hu/ )
Ajánlott bejegyzések:
Napi receptajánlónk: Édességek
Napi receptajánlónk: Édességek
Napi receptajánlónk: Húsok
Napi receptajánlónk: Halételek
Heti menüajánlat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.