Italia: Az ízek művészete! A művészetek íze!

Gyöngyszemek az itáliai művészetekből

Film

Pier Paolo Pasolini

A mai blogbejegyzésünkkel kapcsolatban sokan kérdezhetik: No de miért éppen vele folytatják? Nos! Miért is? Pasolini amennyire vitatott legalább annyira sokoldalú művész, már-már a reneszánsz kor nagy művészeihez hasonlatos a tevékenysége, főleg ami a különböző művészeti és tudományágak közötti kalandozásait illeti. Magyarországon kevésbé ismert irodalmi, nyelvtudományi tevékenysége.

Pasolini a költő, a novellista, a regényíró, és még folytathatnánk a sort. Íme álljon itt egy verse:

Richiesta di lavoro

Poesia su ordinazione è ordigno.
Il costruttore di ordigni può produrne molti
(nient’altro procurandosi che stanchezza per il lavoro manuale).
L’oggetto può essere, talvolta, ironico:
l’ordigno lo è sempre.
Sono passati i tempi in cui, vorace economizzatore,
spendevo tutto, investendo i miei soldi (molti,
perché erano il mio seme: e io ero sempre in erezione)
nell’acquisto di aree di bassissimo valore
che sarebbero state valorizzate da lì a due tre secoli.
Ero tolemaico (essendo un ragazzo)
e contavo l’eternità per l’appunto, in secoli.
Consideravo la terra il centro del mondo;
la poesia il centro della terra.
Tutto ciò era bello e logico.
Del resto, che ragioni avevo di non credere
che tutti gli uomini non fossero come me?
Poi, invece, si sono rivelati tutti di me molto migliori;
e io son risultato essere, piuttosto, uomo di razza inferiore.
Ricambiai l’apprezzamento
e capii che non volevo più scrivere poesie. Ora, però,
ora che la vocazione è vacante
- ma non la vita, non la vita -
ora che l’ispirazione, se viene, versi non ne produce -
vi prego, sappiate che son qui pronto
a fornire poesie su ordinazione: ordigni.

És a magyar fordítása:

Folyamodvány munkáért

(Richiesta di lavoro)


A rendelésre írott vers csak eszköz.
Gyárthatja mestere sorozatban
(ezzel előbbre nem jut, legföljebb belefárad).
Célja is lehet vicces olykor —
eszköze mindig az.
Rég volt, mikor jól sáfárkodva
kiköltekeztem, értékeimet befektettem (sokat,
mert ivadékaim voltak azok, s én mindig erekcióban éltem)
csekély értékű területekbe, melyek
két-három évszázad múlva kamatoznának.
Ptolemaiosz gyermeteg híveként
számoltam az örökkévalóságot, szintén évszázadokban.
A Földet tartottam a világ közepének,
a Föld lényegének a költészetet.
Mindez szépnek tűnt, logikusnak.
Egyébként mért ne hittem volna,
hogy mindenki hozzám hasonlatos?
Később kiderült, mindenki különb,
és én származom alantasabb fajból.
Eme új szemlélet késztetett
döntésre: nem írok többé verset. De most,
most, hogy hivatottságom hiábavaló,
— de nem az élet, az élet soha —
most, hogy az ihlet, ha megjön is, haszontalan marad —
kérlek, vegyetek tudomásul, itt vagyok, készen
megrendelésre szállítani költeményeket: eszközöket.*
*Akár robbanóeszközöket.

Szervác József fordítása

Első filmje, az 1961-ben bemutatott  Accantone ( A csóró ), rögtön sikert hozott a számára, így szinte azonnal belevágott  a Mamma Roma című alkotásának elkészítésébe .A filmet 1962 augusztus 31-én mutatták be a Velencei Filmfesztiválon, és ugyanezen a napon máris feljelentették "a közerkölcsöt sértő obszcenitás és közszemérem elleni vétség" miatt.

A filmben Anna Magnani - még akkor is, ha maga a rendező nem volt teljesen elégedett - élete talán legjobb alakítását nyújtotta.

Pasolini az 1961-es bemutatkozása és 1975-ben bekövetkezett halála közötti, rövid, tizennégy esztendő alatt, tizenkét nagyjátékfilmet forgatott.

Olvasóink közül az idősebbek talán még emlékeznek a Decameron és a Canterbury mesék című filmek hazai fogadtatására, de a fiatalabbak kedvéért megpróbáljuk feleleveníteni az akkori idők "nyugati" filmművészetre kiéhezett hangulatát. Ha lehet hinni a mendemondáknak, csupán egyetlen kópia került forgalomba a filmekből és egyetlen moziban, a Budapesten található Filmmúzeumban vetítették.

Jelenet a Decameron című filmből

A Filmmúzeum felé járóknak - azokban az években - nem volt szükségük moziműsorra, hogy kitalálják, éppen a kettő közül valamelyik film látható a moziban, hiszen minden áldott nap kígyózó sorokban álltak az emberek a jegypénztárak előtt.

Jelenet a Canterbury mesék című alkotásból

Az Il fiore delle mille e una notte (Az Ezeregyéjszaka virágai) című utolsó előtti alkotásában a férfiakról és nőkről, a szerelemről, a végzetről, a bölcsességről, az ostobaságról, vagyis az örök emberi érzelmekről és tulajdonságokról elmélkedik.

Az Ezeregyéjszaka virágai című munkát 1974-ben forgatja, míg utolsó művét, a Salò o le 120 giornate di Sodoma-át ( Saló, avagy Szodoma 120 napja ) 1975-ben, halála évében. A film végső változatának összeállítását megnehezítette, hogy ismeretlen tettesek ellopták a filmtekercsek egy részét, és ami sajnos sokkal tragikusabb, Pasolinit 1975 novemberében meggyilkolták.

Így ír maga az alkotó Pier Paolo Pasolini:

„A Salòval mindazokhoz fordulok, akik hozzám hasonlóan gyűlölik a Hatalmat azért, amit az emberi testtel művel: dologgá aljasítja, s ezáltal az embert megfosztja személyiségétől. A hatalom anarchiája ellen is szólok, mert a hatalomnál nincs anarchikusabb, mert a hatalom mindig azt teszi, amit akar, a végletekig önkényes, kizárólag saját szükségletei hajtják, más logikát nem tűr. Mindenki azt a hatalmat gyűlöli legjobban, amely leigázza. Én tehát különös hévvel gyűlölöm azt a hatalmat, amelytől most, 1975-ben szenvedek. Ez a hatalom olyan rettenetes eszközökkel manipulálja a testet, hogy még Hitlertől sincs mit irigyelnie.”

A Salò, avagy Szodoma 120 napja (Salò o le 120 giornate di Sodoma / Salò ou les 120 journées de Sodome) tehát, egy 1975-ben készült színes, olasz–francia film. De Sade márki hírhedt regénye nyomán, Pier Paolo Pasolini a filmtörténet egyik legszélsőségesebb alkotását rendezte meg, amely több országban még az új évezredben is tiltólistán szerepel, vagy csak cenzúrázott formában hozzáférhető.

Éppen ezért megtekintését jobbára csak olyanoknak ajánljuk, akik ismerik, értik Pasolini életművét, és ennek megfelelően a helyén és értékén tudják kezelni ezt az alkotást, és nem a naturális jeleneteket látják benne, hanem egy végletes segélykiáltást a mindenkori elnyomó hatalommal szemben.

Reméljük, hogy sikerült felvillantani valamennyit e nagyszerű alkotó életéből, munkásságából. Nem volt célunk Pasolini összetett, bonyolult egyéniségének, művészi-, emberi-, politikai létének a kibontása, elemzése, még kevésbé kritizálása Véleményünk szerint méltán tarthatjuk számon a legnagyobbak között.

(Ha valamelyik ismerősének fel szeretné hívni a figyelmét erre a posztra, ide, vagy a képre kattintva, elküldheti képeslap formájában)

A posztjaink rendezetten megtalálhatóak a honlapunkon http://izek-muveszete.lapunk.hu/ .