Italia: Az ízek művészete! A művészetek íze!

Pieve di Santa Maria Assunta Chianniban

Hamarosan felkerekedik egy lelkes olívaszüretelő csapat, hogy Toszkánában megpróbálja elsajátítani a munkafolyamat minden csínját bínját, segédkezzen a helyieknek a kifeszített színes hálók segítségével az érett bogyók begyűjtésében, és végig kísérje útjukat a sajtolóüzemben egészen az első olajcseppek kibuggyanásáig.

Gambassi Terme közelébe megyünk, tehát kötelező beiktatni „ pihenésképpen”, az innen alig pár percre található Pieve di Santa Maria Assunta plébániatemplom szemrevételezését, miután a Campiglia Marittimában található Pieve San Giovannihoz hasonlóan, hűen tükrözi Pisa építészeti befolyását a Valdelsa egész területére.

A Via Francigena, a Canterbery-ből, Rómába tartó, Anglián, Franciaországon, Svájcon és Olaszországon áthaladó, ősi zarándokút mentén helyezkedik el, Chianni nevű kis településen.

A középkorban három fő fontosságú zarándokhely létezett. Elsőként Róma, Szent Péter és Szent Pál mártíromságának helyszíne; Santiago De Compostela, Szent Jakab nyugvóhelye; és természetesen Jeruzsálem, a Szentföld. A keresztények csoportokban utaztak magukon viselve zarándoklatuk jelképét, kagylót Santiago de Compostela-ba, keresztet Jeruzsálembe, és kulcsot Rómába tartó útjuk során.

Persze ne felejtsük el, hogy ezek a zarándok útvonalak egyúttal jelentős mértékben elősegítették a cserekereskedelem fellendülését, továbbá az sem elhanyagolható tény, hogy a hadseregek is ezeket az utakat használták a helyváltoztatásaik során.

A Via Francigena eredete a longobárd időkre nyúlik vissza, amikor a Longobárdok a VI. században kiterjesztették befolyásukat Észak- és Közép-Itália nagy részére, létrehoztak egy királyságot paviai központtal, így az Appennin-hegység túloldalán található hercegségeik megközelítésére szükségük volt egy biztonságos útvonalra, hogy messzire elkerülhessék a kétségtelenül sokkal kényelmesebb, de ősellenségeik, a bizánciak ellenőrzése alatt álló utakat.

773 – 774-ben Nagy Károly frank király meghódította a longobárd Királyságot, amely így beolvadt a Frank Birodalomba, ezzel egyidejűleg természetesen a Via Francigena kibővült Franciaország irányába (innen származik az elnevezése, amely már megjelenik korabeli dokumentumokban is) és persze Róma irányába is, miután a Pápa Nagy Károly és a Frankok személyében értékes szövetségesekre talált.

Valószínűleg ebben az időszakban kezdtek egyre gyakoribbá válni a zarándoklatok az Örök város Szent helyszínei felé.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy nem kimondottan, csupán egyetlen útvonalról volt szó, hanem inkább több úthálózatról, melyeket különböző időpontokban és talán más-más céllal használtak, a különféle területek politikai, domborzati, éghajlati viszonyaitól függően. Ez a sok kis „Francigena”, néhány kulcsfontosságú ponton keresztezte egymást.

A Via Francigenára vonatkozó legrégebbi, első lejegyzett zarándoklat írásbeli emlékei Sigeric Canterbery érsek nevéhez fűződnek, aki 990 és 994 között tette meg ezt az útvonalat. Elzarándokolt Rómába, hogy XV. János pápától átvegye az érseki méltóság szimbólumát, a palliumot és hazafelé térőben vezette azt a naplót, amelyben 79 útszakasz leírása szerepel, vagyis pontosan azokat az állomásokat említi, melyek a mai napig a Via Francigenát alkotják.

A plébániatemplom a XX megállóhelyet jelentette az angol érsek számára és naplójában a S(an)c(t)e Maria Glan elnevezés alatt találjuk.

A korábban ezen a helyen már létező templomnak csak a kereszthajóban maradtak nyomai, feltételezhetően bazilikális elrendezésű alaprajza lehetett.

Azt szinte biztosra vehetjük, hogy az 1200-as évek körül nyerte el mai arculatát, feljegyzések szerint egy átépítésnek köszönhetően, amit 1224-ben még nem fejezhettek be, mivel abban az évben Gambassi városa még adót vetett ki a templom újjáépítésének költségeire.

Az építőmesterek, akik részt vettek a munkálatokban bizonyára Volterrából jöhettek, egyrészt, mivel Chianni a volterra-i püspök hűbérbirtoka volt, másrészt egyértelműen szembeötlő Volterra Katedrálisának néhány jellegzetes vonása.

A plébánia épületegyüttese a háromhajós, kereszthajós késő román stílusban épült templomból és a paplakból áll, lenyűgöző hatást gyakorol a közelben bányászott, meleg sárga színű homokkőből készült homlokzat, melynek felső részén a tipikus pisai eredetű motívum látható, vagyis az oszlopokon nyugvó kis vak loggiák.

Az alatta futó loggiasor magasabb, ezzel tették sokkal hangsúlyosabbá a függőleges vonalak uralkodó jellegét.

A Pieve alsó szintjét pilaszterek osztják három részre, a középső boltív alatt helyezkedik el a főportál, mellette két keskenyebb vak boltív található, melyeket lapulevél motívummal díszített oszlopfőkben végződő oszlopok szegélyeznek.

Építészeti ritkaságnak számít a bal oldali kereszthajó elülső részéhez szinte „hozzáragasztott” két, vékony féloszlop, az oszlopfőknek itt nincs semmiféle statikai szerepük.

A belső teret 12 oszlop tagolja három hajóra, az egymástól teljesen különböző oszlopfőket virágmotívumok és emberi alakok díszítik

A legegyedibb oszlopfő a bal oldali, második oszloptörzsön lévő, ezen egy emberi arc látható, mellette aláirással: JOH BUNDI VULUS.

A Pieve di Santa Maria Assunta, az egyetlen olyan, Valdelsa területén található plébániatemplom, amelyben egy hármas tagolású diadalív választja el a liturgikus csarnokot a szentélytől.

Miután kívül-belül körbebarangoltuk ezt a káprázatos épületegyüttest, kicsit palléroztuk az elménket, máris mehetünk vissza az olívaligetekbe serénykedni, majd megízlelhetjük a friss olíva olaj semmihez sem hasonlítható ízét.

Jó szüretelést, kellemes nézelődést!

Az írásaink, receptjeink megtalálhatóak rendezetten a honlapunkon: izek-muveszete.lapunk.hu/ )