Ruccolás gnocchi
Az egyik előző nagy posztunkhoz kapcsolódik ez a híres jelenet.
Külön elismerés, dicséret jár annak, aki kitalálja, melyik filmből való!
Hozzávalók 4 személy részére:
1 kg lisztes burgonya
300 gr liszt
3 csokor ruccola
1 gerezd fokhagyma
100 gr pecorino sajt
8 evőkanál olívaolaj
Só
Bors
Elkészítés:
A megmosott ruccolából tegyünk félre egy kisebb adagot, a többit, a félbevágott fokhagymával együtt dogjuk forrásban lévő vízbe, fedjük le, és közepes lángon főzzük 2-3 percig. Ezután szűrjük le, hagyjuk kihűlni, majd aprítsuk fel, és picit sózzuk meg.
Közben tegyük fel főni a burgonyát héjában, ha már puha, hámozzuk meg, és krumplinyomóval törjük össze. Adjuk hozzá a lisztet, a ruccolát, ízesítsük két bőséges csipetnyi sóval, és gyúrjunk belőle lágy, puha tésztát, de a kezünkről le kell válnia.
A tésztából ökölnyi adagokat szakítunk, hosszú rúddá sodorjuk, majd ujjbegynyi darabokra vágjuk, és egyenként rányomjuk egy villa domború felére.
A gnocchikat beledobjuk forrásban lévő, sós vízbe, azonnal megkeverjük, és addig főzzük, amíg feljönnek a víz felszínére. Miután leszűrtük, borítsuk bele egy tálba, morzsoljuk a gnocchikra a pecorino sajtot, locsoljuk meg olívaolajjal, szórjunk rá frissen őrölt borsot és díszítsük a félretett ruccola levelekkel.
Jó étvágyat!
(A receptjeink megtalálhatóak rendezetten a honlapunkon: izek-muveszete.lapunk.hu/ )
Ajánlott bejegyzések:
Napi receptajánlónk: Húsok
Heti menüajánlat.
Napi receptajánlónk: Édességek
Napi receptajánlónk: I primi piatti-Első fogások
Napi receptajánlónk: Antipasti - Előételek
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ideasz 2013.03.07. 19:39:51
Ízek Művészete 2013.03.09. 08:24:23