Italia: Az ízek művészete! A művészetek íze!

Az Etruszkok nyomában – Costa degli Etruschi

Remélhetőleg egyre többen döntenek úgy, ha már egyszer, annyira szerencsésnek mondhatják magukat, hogy az olasz tengerparton tölthetik szabadságukat, hogy vállalják a kicsit hosszabb utazást, de cserébe élvezhetik a Costa degli Etruschi, vagyis az Etruszkok partszakaszának lélegzetelállító szépségét.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy az elsődleges cél a sok napfény, a tenger, a jó ételek és italok, vagyis a „dolce far niente”, az édes semmittevés, de arra az esetre, ha netán mindezt már nagyon „unnák” szeretnék javasolni néhány kihagyhatatlan gyöngyszemet.

Az úgynevezett Costa degli Etruschi 90 km hosszan húzódik, a Mediciek által a XVI. században a Mediterráneum legnagyobb kikötőjévé fejlesztett Livorno-tól, egészen Piombino-ig, olyan csodálatos tengerparti települések váltogatják egymást ezen a szakaszon, mint Castiglioncello, Quercianella, Rosignano, Cecina, Bibbona, Marina di Castagneto és San Vincenzo.

A tenger ezen a részen kristálytiszta, színei a smaragdzöld árnyalattól, a mélykékig váltakoznak, selymes, fehér homokos strandokon élvezhetjük a napfényt.

A partszakasz a nevét értelemszerűen az ezidáig ismeretlen eredetű ókori nép, az etruszkok után kapta, akik a Római Birodalom felemelkedése előtt a legjelentősebb civilizációt hozták létre és az i.e. V. század kezdetéig a mai Olaszország északi és középső területén ők voltak az uralkodó hatalom.

A titokzatos eredetű etruszk nép történelmi jelentőségére mi sem jellemzőbb, mint hogy ott bábáskodtak Róma születésénél is, nem véletlenül lett az ókori római királyság ötödik uralkodója pont a legendás Lucius Tarquinius Priscus (Kr.e.616-Kr.e.579), Tarquinia városának gazdag és befolyásos polgára. Mivel szülőföldjén, ennek ellenére nem sikerült politikai hatalomra szert tennie, elköltözött Rómába, ahol az utolsó szabin származású király, Ancus Martius kegyeibe férkőzött, aki később még örökbe is fogadta, halála után pedig elérte, hogy mint jogos örökösét, a római nép királlyá válassza.

Toszkána régió elnevezése egyébként az etruszkok latin nevéből (etrusci-trusci-tusci) ered és itteni jelenlétükre utaló bizonyítékok mindenütt megtalálhatóak szétszórtan, végig a part mentén.

A legkiemelkedőbb példája azonban kétségtelenül a Baratti-Populonia-i Régészeti Park, az ősi etruszk város térségében feltárt, különböző leletek tekinthetők itt meg, többek között a parttól csupán néhány méterre emelkednek azok a híres sírok, melyeket maga Michelangelo is többször szemrevételezett és próbálta megfejteni építészeti rejtélyüket. Talán ezek egész Toszkána legszebb etruszk sírjai, számtalan szarkofág és különféle kőépítmények, az elegáns kunyhó formájúaktól, az egyszerűbb bucka alakúakig.

A sírokat a XX. század elején tárták fel, mondhatni véletlenül, miután felfedezték, hogy a Baratti-öböl környéke rendkívül gazdag vashulladékokban, úgy gondolták, hogy ezt bizony nem szabad hagyni parlagon heverni. Elkezdték az ásatásokat, és tíz méternyi törmelék alatt, rábukkantak a nekropoliszra, vagyis a temetőre, majd pár évvel később, az öböltől nyugatra lévő dombon a populoniai akropoliszra.

A legfontosabb tengerparti etruszk központok közül is kiemelkedő szerepe volt Populonia városának. Kedvező fekvése miatt, mint említettem, egy dombtetőn helyezkedik el a tengertől körülölelve, az ókori világban, a Kr.e. VIII. század és V. század között, a vasfeldolgozás- és kereskedelem fellegvára lett. A vasércet egyébként az etruszkok maguk bányászták ki Elba szigetén és attól kezdve szállították át a szárazföldre, amikor a szigeten már nem volt megfelelő mennyiségű fa, amivel fűteni lehetett a kemencéket.

Az ipari negyedek a Baratti-öbölben, a kikötő közelében helyezkedtek el, ide érkezett hajón a nyersanyag, amit a maihoz meglepően hasonló eljárással dolgoztak fel.

Az ősi város hanyatlása az i. e. I. században kezdődik, barbár népek inváziója és kalózok fosztogatásai pecsételik meg visszafordíthatatlanul az egykoron virágzó település sorsát.

A végső csapást 809-ben mérik szaracén kalózok Populoniára, a lakosság maradék része fokozatosan egyre délebbre húzódik és lehelyezik egy új város, Piombino alapjait.

Populonia mai arculatát a XV. században nyerte el, ekkor már a Piombinoi Hercegséghez tartozott, a pisai származású Appiani család uralma alá. A középkori városkép kialakítása az ő nevükhöz fűződik, az impozáns vár-erődítményt.

II. Iacopo Appiani kezdi el építtettni, Populonia legmagasabb pontján, hogy könnyebben szembe tudjanak nézni a kalózok támadásaival. A végleges formáját III. Iacopo Appiani uralkodása alatt alakítják ki, a fellegvár ma a XV. század végén épült katonai erődítmények klasszikus formájában tárul a szemünk elé.

Az egész épületegyüttest uralja a négyszögletes, hatalmas torony, a tipikus kora középkori mastio, melyet körbevesz a szintén XV. századi, téglalap alakú városfal, bástya sétánnyal és a sarkoknál őrtornyokkal.

Egy későbbi időszakban a városfal rövidebb, nyugati oldalának közepére felhúztak még egy félköríves tornyot is, remélve, hogy így az ellenséget végleg elriasztják a környékről.

Mielőtt elhagyjuk Populoniát, rögzítsük emlékezetünkben azt a leírhatatlan látványt, ami a lábunk előtt hever, tényleg olyan, mintha a világ tetején lennénk.

Jó fürdőzést, jó barangolást!