Jeruzsálem San Vivaldoban
Bizonyára az én tájékozatlanságomat tükrözi, és ezzel nem is dicsekednék, hogy eddig nem fedeztem fel ezt a különleges helyszínt Toszkána szívében, amely kétségtelenül „unicumnak” számít, úgy művészettörténeti, mint természeti szempontból.
Montaione községben, egészen közel Firenzéhez, gyönyörű erdők övezte vidéken található San Vivaldo, a történelemmel, művészettel és lelki energiával átitatott csönd és spiritualitás „birodalma”.
A Sacro Monte di San Vivaldo, vagyis a San Vivaldo-i Szent Hegy, a külvilágtól szinte teljesen elszigetelt, romantikus és vadregényes környezet, főként azok számára nyújt menedéket, akik egy kis magányra és elmélkedésre vágynak.
Eredete egészen az 1185 és 1280 közötti időkre nyúlik vissza, ekkor a térség a Normandiai Kereszt Szerzeteseinek birtokában volt, de kultikus hellyé csupán 1320 után válik, miután az itteni lakosok megtalálták Vivaldo Stricchi élettelen testét egy nagy gesztenyefa üreges törzsében, amely húsz éven keresztül otthonául szolgált. A legenda szerint, halálakor Montaione kis templomának harangjai maguktól megszólaltak.
A San Gimignano-ból származó Vivaldo-ról, nagyon keveset lehet tudni, annyi bizonyos, hogy a Ferences Harmadik Rend tagja volt, Bartolo da San Gimignano, szent életű mester tanítványa, akivel húsz éven át Cellole falucska leppratelepén élt és ápolta a betegeket, miután maga Bartolo is leprás lett. A mester halálát követően, Vivaldo úgy döntött, hogy remete életet fog élni, ekkor telepedett le a Montaione közelében lévő, Camporena erdejében, és a már említette gesztenyefa üregében húzta meg magát.
A remete „lakhelyének” már 1325-re semmi nyoma nem maradt, mivel minden egyes zarándok letört egy darabot a fából, hogy hazavihesse, mint értékes ereklyét.
A gesztenyefa helyére 1325-ben, először egy egyszerű kis kápolnát emeltek, majd egy imaházat, amíg legvégül, 1355-ben fel nem épült az a templom, melyet a mai napig megcsodálhatunk. Felszentelésének időpontja bizonytalan, egyes források 1416 november 30-ra teszik, mások szerint viszont már 1410-ben meghintették szenteltvízzel a falit.
A San Vivaldo templomban őrzik a Boldoggá avatott Vivaldo urnáját és relikviáit, akinek kultuszát X. Pius pápa 1908-ban hivatalosan is elismerte.
1497-ben a minorita ferences szerzetesek birtokába kerül, és kezdetét veszi az átalakítási folyamat, melynek végeredménye a Sacro Monte di San Vivaldo, más néven a Toszkánai Jeruzsálem. A Szent Hegy különbözteti meg San Vivaldo-t a többi, esetleg sokkal nevezetesebb ferences templomtól és kolostortól, teljesen egyedinek, különlegesnek számít a kápolnák és kis templomok együttese, melyekkel reprodukálni akarták Jeruzsálem területét és szent helyszíneit.
A kereszténység minden korszakában, az Evangélium azon oldalai voltak legnagyobb hatással a hívőkre, melyek Krisztus szenvedését és halálát írták le.
A legfontosabb epizódokat festmények, szobrok örökítették meg, templomokban, szentélyekben ábrázolták, sőt gyakorta népi színielőadások keretében idézték fel, de az egyszerű emberek meg akarták érinteni a földet, ahol Jézus járt, látni akarták csodatételeinek, halálának és feltámadásának helyszíneit.
A zarándokutak Palesztina földjére költségesek voltak, hosszú ideig tartottak és egyre kockázatosabbá váltak, főleg miután a törökök uralma alá került, ezért találták ki a ferencesek, hogy helybe hozzák a Szentföldet, a szó szoros értelmében és szimbolikusan is, felépítve a Via Dolorosa leglényegesebb pontjait.
A legfőbb céljuk ezzel az volt, hogy az embereknek lehetőségük legyen zarándokutat tenni, anélkül, hogy valóban Jeruzsálembe kelljen menniük.
A munkálatok 1500-ban kezdődtek, mindössze három évvel az után, hogy a ferencesek letelepedtek San Vivaldoban, és 1515-re már be is fejeződtek.
Először a kolostor épült meg, majd egymás után húztak fel hozzávetőlegesen 25 kápolnát.
Az épületegyüttes azért készülhetett el ilyen rövid idő alatt, mivel végig a lakosság lelkes támogatását élvezték a szerzetesek, a hit keveredett az emberek büszkeségével, hogy valami párját ritkító dolog születésének lehetnek tanúi. Az építkezésben is aktívan részt vettek, leginkább a szükséges köveket szállították az Egola hegyi patak medréből.
A Szent Hegy megteremtésének ötlete egyébként alapvetően a firenzei születésű Tamás baráttól (fra’ Tommaso da Firenze) származott, aki kizárólag saját tapasztalataira, élményeire hagyatkozva látott neki terve magvalósításának. Korabeli feljegyzések szerint, több utazást tett Keleten, Cipruson és a Szentföldön is.
A helyszín kiválasztásában is módfelett körültekintően járt el, olyannyira, hogy Jeruzsálem csillagászati tájolását ültette át a helyi viszonyokra.
A kolostor keleti részén felfedezett egy erdős völgyet, amely nagyon hasonlított a Kidron-völgyre, kicsit délebbre egy dombvonulat tökéletesen megfelelt az Olajfák hegyének, míg valamivel odébb egy természetes magaslaton alakították ki a Golgotát.
A San Vivaldo-i „zarándokút” misztikus és egyben szimbolikus is, az egymást követő, kis kápolnák között kanyarog, és meglehetősen drámaian mutatja be a Krisztus által megtett Via Dolorosát. A tragikus eseményeket, szoborcsoportokon, festményeken, kerámiákon, terrakottákon ábrázolták, melyek közül a legtöbb eléggé naiv, népies munka, de elvétve találunk neves művészektől származó, kifinomult alkotásokat is. Ezek közé tartozik, a Fájdalmas Szűzanya kápolnájában megtekinthető szoborcsoport, amely Giovanni della Robbia egyik legkiemelkedőbb műve.
A gyakorta teátrális jeleneteken keresztül, az egyszerű vidéki emberek sokkal jobban megértették Jézus vértanúságának történetét.
A Szent Hegy korabeli jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy X. Leo pápa 1516-ban búcsújáró hellyé nyilvánította, később pedig, 1528-ban VII. Kelemen pápa, a térséget ellenőrzésük alatt tartó Régens Kapitányok védelme alá helyezte az egész kolostor- együttest.
Kellemes zarándoklást a toszkán "Via Dolorosán"!
Elkészítés:
